Annyeong!
Zárórészt is meghoztam. Úgy volt, hogy később rakom fel, de nem volt kedvem senkit megvárakoztatni. Ezen kívül persze lesz egy külön bejegyzés, ami nem köthető van a sztorihoz. Amolyan írói megjegyzés. :)
Jó olvasást mindenkinek hozzá! :)
xoxo: MinRae-chan
Nem akartam, hogy Jungkook még jobban sírni lásson, így tekintetemet a fehér plafonra vezettem. Érzem, perceken belül a lelkem megkönnyebbül, s nem szenvedek tovább. A múltam nem fog tovább kergetni, hisz' megtette. Belekergetett a végtelen sötétségbe, ahonnan már tényleg nincs visszaút. Az ott már az a gödör, amely magába szippant, s várhatsz örökkön-örökké, hogy jöjjön valaki, aki megment téged.
A levegővétel is már egyre nehezebben megy, de ki kell még bírnom öt percig. Ha tovább már, de legalább öt percet. Hirtelen már a könnyeim is elakadtak. Könnyek helyett, egy békés mosoly ült ki az arcomra, s így most már tényleg Jungkook felé fordulhatok.
Jungkook felé fordulva az ő arca is könnyben úszott, ahogy nekem is pár perccel ezelőtt. Pont az utolsó öt percemben okoztam neki mély fájdalmat, amit pont, hogy nem akartam. Mosolyogni akarom látni, nem sírni.
– Oppa, kérlek ne sírj. Nem akarok úgy meghalni, hogy fájdalmat hagytam itt – suttogtam feléje.
– Bár mosolyogni tudnék, de ez nem megy. Nem akarom, hogy elmenj, szükségem van rád – ölelt magához.
– Legalább tudom, hogy szerettél. És ez számomra egy hatalmas nagy megkönnyebbülés. – mosolyogtam rá – Mielőtt elmúlna az idő, elénekelnéd nekem a Butterfly-t?
– Neked bármit – erőltetett arcára egy mosolyt.
Szemeimet lehunytam és úgy hallgattam Jungkook megnyugtató hangját. Most úgy hangzott, mint egy igazi angyalé, aki a fájdalmát akarja elmondani a kedvesének. Hát most pont ez történik. Igazán jól esik, hogy próbálja az utolsó perceimet szebbé varázsolni. Emberek emiatt sírnának, de én mosolygok, mert tudom jól, hogy rengeteg közös emlékünk marad meg az ő szívében.
Még egy utolsó kérésem volt, amit teljesített. És ezzel sikerült boldoggá tennie az életemet. A rengeteg veszekedés árán, mégis sikerült kibékülnünk. Még arra is volt esély, hogy egymásba szerettünk, amiért nagyon hálás vagyok az Istennek. Amit eleinte hittem, hogy engem senki nem fog boldoggá tenni, kudarcot vallott ez a tervem. Az utolsó nyolc hetem boldogságban és nevetésben telt, ugyan voltak olyan utak, amelyek eléggé rögösek voltak, de az most nem számít. És végül ez is elérkezett. Lejárt az utolsó öt percem is. Még egy mondatot kitudtam ejteni a számon, de azt is nehezen.
– Isten veled, Jungkook. Köszönöm, hogy együtt lehettünk. Ígérem nem felejtelek el, soha – mosolyogtam rá.
Az arcain végig gördültek a könnycseppek. Ez az arca volt, amit utoljára láthattam. Szemeimet lehunytam, kezeim az ő szorításából kicsúsztak és a hideg ágytámlán értek földet. Megszólalt a gép csipogó hangja.
Nem szenvedek többé, a lelkem megnyugodott. Nem üldöz többé a sors, amely így is kegyetlen volt hozzám. Mindent feladtam. Csodás utolsó nyolc hetem volt, ami értékes volt számomra. Végig vihettem azt az utat, amit mindig is akartam. A gyakornokságtól kezdve, az idollá válásig. A veszekedésektől, a boldog párkapcsolatig, amiben megtapasztaltam milyen is az, ha akadályba ütközünk. Ami valóságos volt, az úgy vált egy csodás álommá, amit talán tovább álmodhatok.
Ez volt az én életem, amiben megküzdöttem a rosszal, csak azért, hogy boldog legyek. Föltörekedtem magam a csúcsig, amiért büszke is vagyok magamra. És, ahogy szokás mondani: "Egyszer minden véget ér!" Az én életem tele volt olyan dolgokkal, ami másoknak nem okozott gondot. És sikerült valahogy mégis legyőznöm ezeket a problémákat.
Most a lelkem a nagy fehér űrben lebeg, arra várva, hogy valami történjen. Hogy a pokolba vagy a mennybe száműzzenek. Reménykedek egy jobb életben odafent, amiben sokkal szerencsésebb leszek.
Ez volt az én életem, amit senkinek nem akarok átadni. Én megküzdöttem vele. Átmentem minden akadályon, amit az élet elém állított. Nem egyedül, hanem rengeteg segítséggel. Ez volt az én vérvörös átkom, ami a mai napig kísértett. Egy olyan vérvörös átok, amiben rengeteg kínszenvedésen estem át. Sosem fogom elfelejteni a boldog napokat, ahogy az illetőket sem! Senkit!
Ne feledjétek! Bármennyire rossz a napotok, gondoljatok arra, hogy mindig lesz holnap, ami segít elfeledtetni a múltat. Ha gondoltam volna erre, most én is élhetnék még. Isten veled, vérvörös átok!
